Aminek vége van, annak vége van, aminek nincs vége, annak nincs vége.

Ez az egyik kedvenc szabályom az open space módszertanból. Sok helyzetben segített már átkeretezni és máshogy látni azt, ami éppen történik.

Leginkább azt fejezi ki számomra, hogy egy beszélgetésben, találkozásban, kapcsolatban milyen fontos észrevenni és lezárni azt, ami véget ért a saját természetes módján, hogy engedjük el és ne ragaszkodjunk hozzá többé. És mennyire fontos észrevenni egy ugyanilyen folyamatban, aminek egész egyszerűen, a dolog természetéből adódóan folytatódnia kell.



Ha egyszerűen akarok fogalmazni, ez a bejegyzés arról szól, hogy lezárult az Én-Te-Ő programunk dunaszerdahelyi csoportja, és javában zajlik a pozsonyi, de egy kicsit azért ennél többről is szól.


Hogy hiszek abban az elven, amit Hunčík Pétertől úgy tanultunk, hogy minden kijárat bejárat valahová, tehát a csoport zárásával nem csak lezártunk ajtókat és kapukat, hanem legalább annyit nyitogattunk is. 
Hogy lesz legalább egy valaki, akinek egy új életszakasza kezdődik ezekkel a találkozásokkal, vagy hogy mindannyiuk életében nyitottunk egy új "lapot". 

És, hogy sok év múlva, amikor Valaki majd a tévében nyilatkozik, vagy a TEDx-en ad elő élete nagy művéről, akkor a sztorinak lesz egy olyan eleme, hogy 2013 tavaszán az egyik én-te-ő csoportban megérett benne valami, vagy találkozott valakivel, vagy kimondott egy önmaga számára fontos mondatot, vagy elkezdődött benne valami. 

Egyik kedves fejlesztői mondásom, hogy soha nem tudhatod, hogy a másik életében a találkozás utolsó csepp-e a pohárba, első, vagy középső. 
Úgyhogy, ahogy a labirintus-meditáció kezdetén mondani szokás: Jó utat! 
Mindenkinek, minden értelemben. Még mindig. 




Vedd vissza a városod festékkel - avagy mi történik, ha egy művész lesz a polgármester

Albánia egy csodás ország, de nem éppen a jólfésültségéről híres. 

A művészek tudnak nagyot alkotni, de nem gyakori, hogy a helyi politikában is vállaljanak szerepet. 

Edi Rama egy alkotóművész-polgármester, aki Tirana újraszínezéséről beszél hihetetlen izgalmasakat, nagyon szimpatikus módon. 

Vegyünk róla példát, plíz! Közösségi alapon is lehet 
hasonlókat.

Szóval találkozunk a festék-nagyraktárban!

 

Örömhír

Hogy ismét kapcsolódjunk kicsit az évkörhöz, azzal indítanám, hogy a keresztény kultúrkörben húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük.
Ami jelentheti az Élet győzelmét a halál felett, és a földi életen túli, örök boldogság ígéretét is. Ami azért eléggé pozitív jövőkép, valljuk be.

Ennek az örömhírnek a továbbadása innentől fogva elég egyértelmű küldetés. Már csak azért is, hogy hozzájáruljunk az egyébként savanyodásra igen hajlamos társadalmunk életbe és az elérhető boldogságba vetett bizalmának növekedéséhez.

Az alábbi kis videó sok mindenről szólhat. Nekem itt és most leginkább arról, hogy mennyire könnyen tovább adható a vidámság. Még akkor is, ha teljesen "indokolatlan".


Ne azt mondd, hogy mit csinálsz. Azt mondd, hogy MIÉRT csinálod!

A micsinálásról mindenki tud beszélni.
Jellemzően arról beszélünk.
Gondolj csak bele, hogy ha megkérdezik, KI VAGY, akkor a legtöbb esetben válaszként elkezded sorolni, hogy mi mindennel foglalkozol.

Nehéz rögtön a lényegre térni.
Simon Sinek, aki első találkozásunk óta jópár tréningünk "vendége" volt,
arról beszél nagyon egyszerűen,
történelmi anekdotával és agykutatással alátámasztva,
hogy miért bír nagyobb mozgósító erővel mások felé,
ha letisztult missziód van.

Küldjük a dunaszerdahelyi csapatnak, és mindenkinek, akit érdekel:


2in1 hétvége

Most szombaton másodszor is eldördült a startpisztoly, a Pozsonyi csoport is elindult, nagy lendülettel és mélységgel.

Dunaszerdahelyen pedig folytatódott a munka, közösség, misszió, saját elhatározások témakörben.
Ezekhez a vállalásokhoz ez úton, távolról is nagyon szurkolunk.

És hangulatjelentésként két kollázs a két csoportról.
aki  megtalálja a csoportdinamikai különbségeket jelző apró részleteket, különdíjban részesül!




Bátorság és sebezhetőség

Most, amikor már két csoportunk is úton van,
valamiért ez a videó jutott eszembe, amivel egy kis támogatást szeretnék adni mindenkinek,
aki a formálódás útját választotta.



Brené Brown egy kedves-szimpatikus mesélő-kutató,
aki extra adag hitelességgel mesél arról, hogy ő hogyan jutott el a szégyen és a sebezhetőség kutatásáig,
és hogy mit is nyerhetünk a teljes élet felé vezető úton, ha a tompítás helyett felvállaljuk a sebezhetőségünket.



Kövesd a napfényt

Vagy ahogy a rádiókban mondanák:
ezt a számot küldjük szeretettel a dunaszerdahelyi csoportnak, és mindenki szereti.

Életigenlés kapszula alakban,
feléleszti a tavaszba és a megújulásba vetett hitünket.

lágy és kedves
szívmelengető

intuíció-erősítő

hallgassátok sokszor!